Hát ez a nap is eljött. Immáron több, mint egy éve foglalkozom ékszerkészítéssel, mármint olyanokkal, amikkel titeket is (remélem) megörvendeztetlek. Most eljutottam végre a rég áhított blogíráshoz.
Szeretnék sok fontos infót megosztani veletek itt, remélem sikerülni fog, és azt, amit amúgy is csak nyomokban tartalmaz az életem - azaz a szabadidőt - kicsit ide is fogom tudni összpontosítani.
Köszönöm nagyon eddigi érdeklődéséteket és támogatásotokat, nagyon sokat segítetek nekem ezzel. Remélem látszik, hogy mennyi szeretettel és odafigyeléssel készítem a kis ékszereimet.
Arra gondoltam, hogy mégis csak korszakalkotó legyen ez a bejegyzés, a blogomat a (tudomásom szerint) első általam készített férfi ékszerrel nyitom, melyet kicsit öcsikémnek készítettem. :)
Fogadjátok szeretettel!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése